Ne bízz az aranyhalban!
Nem is olyan régen olvastam egy mesét egy szegénylegényről, aki kifogta az aranyhalat – aki azt ígérte neki: Ha visszadobja, teljesíti három kívánságát. Rám is rám férne néhány kívánság, mert nem akarom megmondani anyunak, hogy kettes vagyok matekból, a szobámra is ráférne egy kis rend - ami persze takarítás nélkül is örökre úgy maradna – és nagyon kéne már egy focilabda is nekem. Eddig fogalmam sem volt róla mit csináljak, de miután ezt olvastam rögtön megvilágosodtam és eldöntöttem én bizony kifogom ezt az állatot.
El is indultam még az nap horgászni. Feszült figyelemmel meredtem a horgászbotra, míg csak kapás nem volt, akkor pedig ész nélkül rohantam kihúzni. De csak egy ponty volt, nem is értem a felnőttek miért szeretik annyira. Olyan a színe, mint a sárnak, büdös és idétlen dülledt szeme van. Bezzeg egy aranyhal.
Egész nap ott ültünk és néztük a felszerelésünket, még ebédelni sem mentünk haza, hátha épp akkor támad kedve előjönni a zsákmányomnak. Kapásom ötször is volt, de egyik sem ért semmit.
Egyszer csak oda jött hozzám két ember és megdicsérték milyen jó fogásom van kisfiú létemre. Mire én bosszankodva meséltem el nekik a célom. Ezen elkezdtek nevetni és mikor megkérdeztem mi olyan vicces, az egyik kiemelte a vödörből az első szerzeményem és azt mondta:
-A felnőtteknek ez az aranyhal.
Hirtelen ráeszméltem mit kell tenni. Kikaptam a férfi kezéből és visszahajítottam a tóba. Mert ugyebár azért nem szólt az „aranyhal” mert azt várta, hogy majd én magamtól is visszadobom. Izgatottam kiáltottam a kívánságaim. Majd elégedetten rohantam haza a jutalmamért – nem törődve a látogatók elképedt arcával.
De mikor haza értem ott ugyanaz a rendetlen szoba fogadott, a bizonyítványom se változott és még a labdát sem találtam sehol, pedig mindenhol megnéztem. Egyszerűen nem tudtam felfogni miért nem történt semmi. Gondoltam idő kell a varázslathoz, így hát vártam és csak vártam. Este mikor vacsorázni hívtak és eldöntöttem: Soha többé nem bízom egy aranyhalban sem.
